top of page

Pszichotronika : az imával való gyógyítás a Lelki fejlődés tükrében

SZELLEMGYÓGYÁSZOK, SZELLEMSEBÉSZEK ORSZÁGOS ÖSSZEFOGÁSA ! JELENTKEZZ !!

Ifj. Csontos Vilmos tanításai által, a szellemgyógyászat segítségével a Mindenható, teremtményei felé megnyilvánuló bölcsessége, túláradó szeretete, irgalma, kegyelme és jósága lehetővé teszi mindannyiunk számára a Testi-, Lelki-, Szellemi megújulást, teljességet, egészséget, életünk kiteljesedését, ha az önzetlenségnek, nyiltszívűségnek, szeretetnek és az  iránta tanúsított odaadásnak, az Ő örömének szolgálatának szenteljük életünket.  

Isten azoknak teremtette ezt a világot, akik nem kívántak tovább vele mély lelki kapcsolatban maradni, akik nem kívántak életükkel tovább szolgálni neki, akik elfelejtették, hogy valójában teremtmények Isten mellett. Isten nagyon szeretné, hogy újra Vele legyünk. Megalkotta a Karma Törvényét, mely lehetővé teszi, hogy felismerjük tévedéseinket és ezáltal visszanemesedve valódi önmagunkhoz, visszataláljunk Hozzá. Szenvedéseink által előmozdítja, hogy jobb emberré akarjunk válni, majd felébredjen a vágy bennünk, hogy újra megtaláljuk Őt és odaadó lelki életet élve az Ő öröméért éljük. Isten a tenyerén hordozza mindazokat, akik újra vágyják közelségét...

A szellemgyógyászat, szellemsebészet (pszichotronika) mindazoknak, akik lelkileg szeretnének közelebb kerülni Istenhez, kegyelméből, az ima által, a Tőle származó tudás segítségével esélyt ad egy olyan nagy léptékű lelki-szellemi megtisztulási, megújhodási folyamatra, amelyről eddig nem is álmodtunk. A pszichotronika által birtokolt tudás egyik legnagyobb értéke a lelki nemesedés nagymértékű felgyorsulása és az erkölcsi szint emelkedése azoknál, akiknél ez időszerű és Isten által elrendelt, jóváhagyott: Isten kegyelméből a múlt megtisztulásával enyhül vagy felülíródik a jelen, ezáltal változnak az esélyek,a képességek, a személyiségjegyek és lehetőségek a jövőben, egyszóval felgyorsul a hazatérés folyamata.

 

A Védikus írások szerint az ember Isten tulajdonságainak eleve elrendelten maximum 72%-át birtokolja. A legtökéletesebb élőlény pedig Brahmá, akiben mindezek a tulajdonságok isteni tisztasággal fejeződnek ki. Ha valaki képes mindezt megvalósítani, eléri az önmegvalósítás emberként elérhető maximumát, az emberi tökéletességet.

​Attól, hogy egy leckét már megtanultunk, tehát részben vagy egészében egy adott tulajdonságot már kijavítottunk és így egy nemes lelki tulajdonságot már magunkénak tudunk, az nem vonja feltétlenül maga után, hogy a vele kapcsolatos helyzetek már nem jelennek meg az életünkben. Ilyenkor úgy érezzük az adott szituáció már méltatlan hozzánk, mi már régen nem tennénk ezt másokkal, mégis újra meg újra visszatér. Ezek tömege nagyon lelassítja az előrehaladást. Isten megteheti, hogy mindezeket megszüntesse életünkből, hogy csak azokkal a kihívásokkal kelljen szembe néznünk, amelyek leküzdése valóban feladatunk. A feladat nagyon egyszerű: ha minden helyzetben megőrizzük emberségünket, legyőzzük az ártó késztetéseket, mintegy kiállva a próbát, tulajdonságaink nemesednek. Így lépkedünk előre. Ismereteink alapján az adott zavaró tulajdonságok okai megkereshetők és feloldhatók Isten által, az Ő kegyelméből. Az élet békésebbé válik, az út kirajzolódik és az ember biztosan halad rajta. Isten tisztít és gyógyít, kész megszüntetni Lelkünkből, Szellemünkből, Elménkből, szellemi és lelki szintjeinkről az eltorzult állapotokat, így ezek személyiségünk gyors változását idézi elő.

 

Az élőlények eredeti állapotukban teljes lelki boldogság állapotában vannak. A szenvedés abból ered, hogy az ember tudatlanságában uralkodni próbál az anyagi természet felett, ami kizárólag az Úr sajátja. Önmaga lényegét elveszítve az anyagtól megtévesztve ostoba akaratával újabb és újabb karmát halmoz. A védákban olvashatjuk, hogy nincs olyan emberi vágy, ami eredetileg ne Istentől származott volna, ezért ha mi szabad akartunkból az anyagot választjuk Isten Lelki Világa helyett, akkor tiszteletben tartva, hogy távol szeretnénk lenni Tőle, Ő még ezen a fájdalommal teli síkon is igyekszik a kedvünket keresni vágyainkat irányítva, hogy elégedettségünket megtaláljuk itt. Isten kegyelméből, ha jónak látja megvalósítja teremtő gondolatainkat, de amint életünkben látjuk, az eszünk által elképzelt boldogság a vágyott cél megjelenésekor nagyon csekély lelki megelégedettséget ad. Ilyenkor kétségbeesve újabb célt tűznek ki maguknak az emberek és életük lényegét abban találják, hogy erejüket megfeszítve elérjék azt és minden kezdődik elöről. Saját csapdájukba kerülnek.

​​Ha tiszta állapotunkban hagyjuk, hogy ne a saját eszünk alapján hozzunk kizárólag döntéseket, tűzzünk ki célokat, hanem csupán szándékunkban legyen Hozzá eljutni és jószándékunkban megmaradni, ha hagyjuk, hogy Isten hozza elénk azt, amit  valóban nekünk szánt, hirtelen egy egész más életminőségben találjuk magunkat: egy Isten által áldott, irányított és megszentelt folyamatban. Amikor megújítjuk a kapcsolatunkat Istennel és ez a kapcsolat áthatja a mindennapjainkat végre tudjuk és érezzük, hogy jó helyen vagyunk. Isten megteremti a körülményeket ahhoz, amit általunk véghez akar vinni és erre alkalmassá is tesz minket. Élvezhetjük irántuk táplált szeretetét, gondoskodását és jelenlétével, lelkileg – szellemileg áldott állapotban, végre valóban emberhez méltó életet élhetünk visszatalálva eredeti helyzetünkbe, az Ő örömét szolgálva.

Isten egyszer azt mondta nekem: „ Szolgálj Engem, azért vagyok, hogy te boldog légy! „ Nehéz megérteni ezt, mert a szolgálat szó a mai értelemben olyan alárendeltséget sugall, ami hátrányosan érinti az egyik felet. Istent szolgálni azonban a kölcsönös szeretetet, mély lelki kapcsolatot és túláradó örömöt jelent, ha valaki egyszer megízleli, bizonyosan kitart emellett, mert semmihez sem fogható lelki boldogságot él át, eléri azt a lelkiállapotot, amit mindenki keresett, de megfogalmazni előtte soha nem tudott. Ez az a valami, ami ha nincs, az ember úgy érzi, bár mindene megvan, mégis boldogtalan, valami mély űrt hagyva benne mérhetetlenül hiányzik.

Ha felajánljuk Neki életünket, bátran rábízzuk magunkat és engedjük, hogy vezessen minket, végre úgy érezzük majd, hogy a saját utunkat járjuk. A csodák kezdenek megjelenni életünkben. Isten gondoskodása kézzelfoghatóvá válik, ami örömmel és biztonsággal tölti el a szívet.

SZELLEMGYÓGYÁSZOK, SZELLEMSEBÉSZEK ORSZÁGOS ÖSSZEFOGÁSA ! JELENTKEZZ !!

Isten inspirációit, vezetését akkor vagyunk képesek minél inkább tudatosítani, érzékelni, ha  olyan frekvencián rezeg az auránk, amely az adott sík felsőbb rétegeit jellemzi. Mindenki olyan szintet képes érzékelni, amelyet tisztasága folytán képes együtt rezegni. Az aura frekvenciáját gondolatiságunk tisztasága, nemessége határozza meg. Minél nemesebb egy gondolat, annál magasabb frekvencián rezeg. Ha ezek töltik ki lényünket minden szinten, akkor az alantas gondolatok, érzések távol maradnak. Adott gondolatok jelenléte, hiánya, milyensége karmánk függvénye,mindig komoly oka van. A pszichotronikus ismeretek segítségével könnyen és végérvényesen orvosolható. Gondolataink tárháza nem csupán jelenlegi személyiségünk függvénye. Előző életeink hajlamai, vágyai többek között az Elméből törnek fel, -a Paramatma fennhatósága alatt, - és ezek alapvetően meghatározzák készetetéseinket, gondolatiságunkat, rosszra való hajlamainkat. Isten segítségével, kegyelméből mindezek adott egyéni keretek között lépésről – lépésre felszámolhatók.

Lelki és szellemi épségünk, elménk békéje, tisztasága, gondolatiságunk nemessége megalapozza, hogy cselekedeteinket, szavainkat a jóság hassa át. Mindez Isten segítségével mindenki számára elérhető, a megfelelő imák, kérések, tisztulási folyamatok segítségével. Elérjük, hogy ez a fajta tisztaság igénnyé válik, amit napi szinten vágyunk fenntartani. Ha valakiben feléled ez a vágy, ezen a ponton a szellemgyógyászatot már érdemes megtanulni, mert ezt az utat mindenkinek napról-napra egyedül kell végigjárnia. Én nyolcadik éve élem így az életem.

​​

Sok-sok élet kell ahhoz, hogy előző életeink tettei által most már vágyjuk a szentség ezen szintjét,  hogy mindennél jobban vágyjunk Istent megtalálni, vele közösségben élni. Valóban csak keveseknek adatik meg, hogy ebben az életben valóban eljöjjön Hozzá az Úr, de mi más adna értelmet az emberi életnek, mint egyre közelebb és közelebb kerülni ahhoz, hogy méltókká váljunk erre és visszakapjuk azt a lelki életet, ami elveszett !

 

 

 

A Személyes Isten vágyik utánunk. Mindenkit sajátjaként szeret és csak arra vár, hogy odaadásunkat viszonozhassa. Kívánom szívből, hogy minden lény vágyjon a tisztulásra s odaadással, olthatatlan vággyal szomjazza Isten édes közelségét ! Ez Isten akarata felénk. Minden út Hozzá vezet.

2013. január 27.

~ Satya Nagnajití ~

SZELLEMGYÓGYÁSZOK, SZELLEMSEBÉSZEK ORSZÁGOS ÖSSZEFOGÁSA ! JELENTKEZZ !!
bottom of page