feltöltés alatt....
Ha a test olyan, mit a szekér, akkor a Lélek olyan, mint az utasa. A lovak az érzékeink, az öt ló, ami be van fogva a szekér elé: a látás, a hallás, az ízlelés, a tapintás és a szaglás érzékei, melyek irányítják a testet vagy fejlett szinten ők vannak irányítva. A bakon ül egy hajtó, aki a gyeplőt tartja. A gyeplő az elme, az Intelligencia pedig a hajtó. Az Intelligencia képes az elmét megfegyelmezni és ezen keresztül az érzékeket kordában tartani. De amikor nem tanulta meg valaki, hogy hogyan kell az érzkeket iránytani vagy az elmét fegyelmezni, akkor ott a lovak elszabadulnak. Amelyik érzék erősebb, ahonnan az erősebb vonzás jön, épp arra megy a szekér. (Fogyasztói társadalom) De amikor az Intelligencia erős és tudással rendelkezik, akkor az ember tudja, hogy az életének célja van, akkor ha másfelé próbálják az érzékek elvinni, megálljt képes parancsolni neki, így tartja kezében az életét. Így hoz létre a tudás tudatosságot az ember életére nézve.
Nem mindegy, hogy ki a hajtó, aki az Elmét irányítja !! ; ))
A lovak is mindjárt más fényben tündökölnek :)))))
DR. TÓTH-SOMA LÁSZLÓ: Védikus pszichológia és személyiségfejlesztés c. könyvéből
Az alábbi ismeretek, szövegek az internetről kerültek összegyűjtésre és az Úr Krisna engedélyével kerülnek az alábbiakban közlésre a kötőerők hatalmas jelentőségének megértése okából kifolyólag. Tisztelettel és alázattal kérem a szerző elnézését, megértését és Lelke-Szelleme jóváhagyását a kérése ellenére való közzétételt illetően! A legtávolabb álljon tőlem, hogy bármivel megsértsem ! Hálás köszönettel a szenvedő, elesett lelkek nevében, akik az Úr Krsna üzenetét kívánják megérteni és vágyják az Úr odaadó szolgálatát: Nagnajití Forrás:http://www.nilamani.hu/index.php?inc=cikkek&csoport_id=17
A kötőerőkről szóló ősi tudomány tanulmányozásának célja az, hogy megtanít bennünket szabad akaratunk tényleges használatára, amely határtalan lehetőségeket tár fel valamennyi fejlődni vágyó ember előtt . Álltala feltárjuk saját jelenlegi helyzetünket, azonosíthatjuk önnön korlátainkat, s megpróbáljuk megérteni a szunnyadó, bennünk rejtőző képességeket. E folyamat által a jelenlegi, erősen korlátozott és befedett helyzetünkből felemelkedhetünk egy olyan tudatszintre, amely egész életünket meghatározza, és annak minőségét kedvezőbbé teszi.
Az emberi létforma jelentősége éppen abban áll, hogy lehetőségünk van a szabad akarat gyakorlására. Ha ezt nem használjuk ki, akkor a környezetünk dönt helyettünk. A körülményeink gyakran egyáltalán nem természetes irányába való erőtlen beletörődés, a társadalmi előírásoknak, más emberek véleményének, illetve különböző csoportérdekeknek a kritika nélküli elfogadása lesz ránk jellemző. Ha ily módon eltávolodunk igazi énünktől, a médiumok – a rádió, a televízió, az írott sajtó – vagy a virtuális tér üzenetei határozzák majd meg, hogy miről mit gondoljunk, beleértve azt is, hogy milyen táplálék, ruházat stb. a legszükségesebb az életünkben. A hindu kultúrában a kötőerőkről szóló tudományt a legmagasabb rendű tudásnak nevezik, mert általa olyan lehetőségek nyílnak meg az ember előtt, amelyek gyakorlatilag bármilyen cél elérését lehetővé teszik. Nem könnyű feladat, de az embernek a saját kezébe kell vennie a sorsát, hogy megszabaduljon az őt rángató erők fogságából. Röviden megfogalmazva, a szattva, a radzsasz és a tamasz minőségeinek tanulmányozásával és e tudás gyakorlati alkalmazásával úgy használhatjuk a kötőerőket, hogy azok ne a mélybe rántsanak, hanem felemeljenek bennünket az önvaló megismerésének síkjára. Ez az élőlény örök szabadságának kulcsa, melyért érdemes komoly erőfeszítést tenni, akár áldozatot is hozni.
Az anyagi természet három kötőereje (szattva, radzsasz, tamasz) által okozott nehézségek is megoldhatók akkor, ha ismerjük a működésük törvényszerűségeit. Tulajdonképpen bárki szakértőjévé válhat ennek a tudásnak, ha megérti a működésüket és ismeri a tulajdonságait. Nem elég átlátni magát a működési mechanizmust, hanem azok szimptómái alapján fel kell tudnunk ismerni a hatóerőket. Így tudjuk a fizikai környezeten és az elménken keresztül ránk gyakorolt hatásukat minden kétséget kizáróan azonosítani.Felmerülhet a kérdés, hogy mi a célja a kötőerők létezésének? Mi a feladata e három energiának, amelyek mindenütt jelen vannak, s mindennek a természetét, tulajdonságait meghatározzák?
A védikus tudás művelői szerint a gunáknak alapvetően három funkciója van.
1.) Megkötik az élőlényeket, akik próbálják fenntartani létüket küzdelmes életük során,
2.) változatosságot teremtenek a világban,
3.) és mindent áthatnak a természetben, fenntartva annak előírt működését.Ezeknek az energiáknak az első funkciójára maga az elnevezésük is utal. A szanszkrit guna szó „kötelet” jelent, amely azt sejteti, hogy a „kötőerők” megkötik, korlátozzák és irányítják az embert, ahhoz hasonlóan, ahogy egy marionettjátékos teszi azt bábjaival a láthatatlan zsinórok segítségével.
Második funkciójuk szerint a kötőerők határtalan változatosságot hoznak létre a természetben, amellyel elkápráztatnak bennünket, s amely változatosság az érzéktárgyak szintjén elfeledtetik velünk azt, hogy kik is vagyunk valójában. E változatosság létrejötte hasonló ahhoz, ahogy a színpaletta három alapszínéből (kék, piros, sárga) az árnyalatok határtalan variációja létrejön. Egy szakavatott festőművész jól tudja, hogy miként kell kikeverni belőlük a kívánt színt. Az árnyalatok, csakúgy, mint a kötőerők kombinációi, határtalan variációban állíthatók össze. A három kötőerő egymással kombinálódva 9 variációt hoz létre. E kilenc variáció ismét egymással kombinálódva 81 lehetőséget ad, s ezek szintén tovább kombinálódhatnak egymással a végtelenségig. Így a kötőerők végtelen minőségű érzéktárgyat, életformát, testalkatot, tudatot és személyiségtípust eredményeznek.
Egy ember életében a kötőerők a fogantatás pillanatától az anyaméhben való fejlődésen, majd a megszületésén át egészen a felnövekedéséig, a megöregedéséig, illetve a haláláig jelen vannak, és meghatározzák testének, jellemének és életének minőségét.A gunák mindent átható természetét – amit harmadik funkcióként említettünk –, egy szemléletes példával tehetjük érthetőbbé. Egy ruhaszövet készítésénél hosszanti és keresztirányú fonalszálakat szőnek egymásba. Sok száz, illetve sok ezer ilyen szál szövedéke alkotja végül a ruhaanyagot, amely nem létezhet e szövedék nélkül. Képzeljük el, hogy egy pillanatra egy ilyen szövet „univerzumában” találjuk magunkat. Bármerre is mennénk, mindenhol ezt a szövedéket találnánk, amelytől semmi sem lenne független, hiszen mindent ez alkot. Magunk sem lennénk függetlenek tőle, hiszen életünket ezen a színtéren kellene vezetnünk, s ugye nem árt figyelembe venni a „közlekedési szabályokat”.
Ehhez hasonlóan a világban is mindent áthat a három kötőerő, s akár látjuk, akár halljuk őket, vagy csak egyszerűen az elménkben érezzük a jelenlétüket, mindenütt egyaránt, egyforma mértékben hatnak a világra.Ezek az erők, amelyeket a szanszkrit nyelv gunáknak („ami megköt”) nevez, mindent áthatnak, meghatározzák és befolyásolják mindennek a létezését és működését. Hatásukra az élőlény egyre inkább a külső világhoz kezd kötődni, s eredeti tudatát feledve a test nem teljesen megértett érdekeit szolgáló, erős „testtudatot” fejleszt ki.
Ez a testtudat azt jelenti, hogy az életünkben mindent, még önmagunkat is az anyagi testünkkel kapcsolatban szemlélünk, s nem nagyon fogadjuk el semmi olyan dolognak a létezését, amit a testünk (megannyi érzékszervünk) így vagy úgy közvetlenül nem tapasztal. Természetesen ez a folyamat az embert egyre távolabb sodorja attól az eredeti harmóniától, ami rá létezésének kezdetétől fogva jellemző volt. Az önvaló tetteinek és a testtudat tetteinek egymásrahatása (egymásnak feszülése) az, ami személyiségünket kialakítja. Mindkét cselekvésformát a magunkénak érezzük, azonban az egyik (az önvaló tettei, melyek a természettel, az univerzális törvényekkel való harmóniára törekszenek) eredetileg is hozzánk tartozik. A másik (a testtudat tettei) pedig felvett viselkedésminta, amellyel azonban olyan régóta azonosulunk, hogy a sajátunknak fogadjuk el. Az eredeti önvaló, a tiszta Lélek vágyai és tettei, illetve a három kötőerő által létrehozott testtudat vágyai és tettei ellentétes érdekeket képviselnek. Az önvaló vágya az, hogy belülről tapasztalja meg azt az örömöt, amely természetéből adódóan a sajátja, s hogy ne függjön olyan ideiglenes tényezőktől, amelyek a külső világ részei. Az önvaló tettei ennek megfelelően azokból a törekvésekből állnak, amelyek által az ember megpróbál függetlenedni a környező világhoz fűződő, jórészt szenvedést okozó ragaszkodásaitól. A testtudat okozta vágyak és tettek ennek éppen az ellenkezőjét képviselik. A testtudat pontosan azt jelenti, hogy kizárólag az anyagi testtel és a környező világgal kapcsolatban szemléljük saját magunkat, s tényleges érdekünknek a test érzékei által diktált igények maradéktalan kielégítését tekintjük.
Könnyen belátható, hogy e kétféle önazonosság egymásnak ellentmondó érdekeket, vágyakat képvisel, s ezek tulajdonképpen állandó harcban állnak egymással. Minél inkább a testtudat tetteinek hagyunk teret az életünkben, eredeti énünk, egyéniségünk annál jobban háttérbe szorul. Emiatt van az, hogy gyakran még olyan helyzetekben is boldogtalanok vagyunk, amikor egyébként minden anyagi lehetőségünk (pénz, elismerés, hatalom, boldog családi élet stb.) megvan.
A jelenben megnyilvánuló személyiségünket az határozza meg, hogy e két érdek (az önvaló és a testtudat érdeke) milyen kölcsönhatásban van egymással. Kell egy alapvető egyensúly ahhoz, hogy az ember a saját tényleges érdekei szerint vezethesse az életét. Az egyensúly állapota a jóság (szattva) minőségében lehetséges, mert relatíve ez a kötőerő fedi el legkevésbé tiszta tudatunkat és képességeinket. Úgy mondják, hogy a jóság minősége elegendő fényt biztosít ahhoz, hogy a dolgokat a maguk valójában érthessük meg.
A védikus rendszer úgy tartja, hogy az anyagi világban a lelkeket "kötelek" tartják az anyagban. Az anyagba való elmerülést a kötelek mennyisége szimbolizálja. A tudatlandság kötőereje három, míg a szenvedély kötőereje kettő, a jóság kötőereje csupán egy kötéllel szorítja a lelket az anyagi világhoz.
A kötőerők működése az adott helyzetben jellemző hatásukon túl dinamikusan változó. Így amellett, hogy valakire egyszer a jóság minőségének hatása jellemző tapasztalhatja, hogy ugyanaz a tevékenység, ami általában teljesen magától értetődően, kötelességszerűen zajlik az életében, máskor örömteli, vagy éppen rendkívül nehéz, fájdalmas, vagy unalmas. A tudatlanság és a szenvedély minősége megakadályozhatja, vagy átgondolatlan irányba terelheti cselekedeteinket. Például amikor egy építési vállalkozó házak építésébe kezd, többféle módon cselekedhet. Felkészült, meggondolt szakember lévén mielőtt egy épület kivitelezését megkezdi, általában ellenőrizteti az építési telek stabilitását, a tervezett munkálatokra való alkalmasságát, megszerzi az építési engedélyt, utánanéz az építőanyagáraknak, megszervezi a szállítást és a munkaerő gazdaságos felhasználását stb. Előfordulhat azonban, hogy a szenvedély kötőerejének hatására nem eléggé körültekintő módon jár el, s a fellépő érzelmi zavarok, a túlzottan tevékeny képzelet, a sok aggodalom, az elégedetlenség, az erős anyagi vágyak stb. következtében (lásd az 1. sz. táblázatot) figyelmetlenül, felszínes tudás birtokában indít el egy projektet. Ez esetben ugyanaz a tevékenység siker és öröm helyett csupán szenvedést okoz. A tudatlanság kötőerejének hatására pedig ugyanez a vállalkozó szorongásai, félelmei, a nehézségek elviselésére való képtelensége miatt halogatóvá válik, s bármilyen előrehaladás komoly erőfeszítésébe kerül a tervezett projekttel kapcsolatban. Ugyanaz a tevékenység más-más kötőerő hatása alatt más eredményhez vezet.A kötőerők bizonyos fajta kombinációjával való kapcsolatunk is kialakít bennünk egy elképzelést önmagunkról, illetve helyzetünkről. Ez az elképzelés azonban általában nagyon messze áll a valóságtól, s egyáltalán nem tükrözi énünk igazi tulajdonságait és lehetőségeit. Ez egy olyan énkép, amely (hacsak valami erős külső hatás nem változtat rajta) többé-kevésbé állandósul az ember élete során, s az életünk utolsó pillanatáig meghatározza lépéseinket.A fent említett három energia, amelyeket funkciójukból adódóan egyszerűen csak „kötőerőknek” nevezünk, az anyagi természet legfinomabb tulajdonságai. Név szerint szattva (jóság), radzsasz (szenvedély, aktivitás) és tamasz (tudatlanság, mozdulatlanság) energiáknak hívják őket.[Megalapozzák az anyag, az élet, az emberi természet illetve személyiség létét és kapcsolatait. Olyan energiák ezek, amelyek nemcsak az elme felszínes tevékenységét irányítják, hanem a mélyebb tudatunk működését is. Valójában már a születésünk pillanatától kezdve meghatározzák viselkedésünket és környezeti ingerekre adott válaszaink természetét.Érthető, hogy ha csupán a kötőerők befolyásától függünk, akkor olyanok vagyunk, mint a szélkakas a ház tetején. Ha a tudatlanság „szele fúj”, akkor a tudatlanság irányába haladunk, ha pedig a jóságé, akkor abba az irányba. Az utóbbi helyzet jobb, mint az előző, de egyik esetben sem mi határoztuk meg az irányt, csak átengedtük életünk irányítását a kötőerőknek. Ez egyesek szemében kényelmes megoldásnak tűnhet, de semmiképpen sem vezet kedvező eredményre. A cél, hogy megtanuljunk választani, hogy mely kötőerő hatása alatt akarunk leginkább élni. Ennek eldöntéséhez azonban meg kell vizsgálnunk azok hatásait és eredményeit, hogy megállapíthassuk, számunkra melyik a legkívánatosabb. Induljunk hát el, s a kedvező szeleket kihasználva vegyük saját kezünkbe a kormányrudat!
Most tekintsük át a három kötőerő jellemzőit.
Szattva (satva)
Jelentése: jóság.
Az Abszolút Igazság megvalósításához szükséges szint, mely megnyilvánul morális, etikai, szellemi, művészeti és kulturális szinten is. A szattva kötőereje az anyagi minőségnek egy olyan szintje, amely valóban segíti az embert az Abszolút Igazság megvalósításában. Az ősi írások ez alatt egy tiszta tudatállapotot értenek. A jámbor tettek eredménye tiszta és a jóság kötőerejébe tartozik.
A guna-avatárok (az Istenség Legfelsőbb Személyiségének minőség szerinti inkarnációi) közül Visnu képviseli a jóság minőségét.
Az elmére, illetve a tudatunkra eredeti állapotában a szattvát képviselő tulajdonságok jellemzők. Az így megnyilvánuló nyugodtság és tisztaság (a helyes érzékelés előfeltételei), azonban a radzsasz és a tamasz „rendbontó” hatása miatt kibillennek egyensúlyukból. Eredményük az elme diszharmóniája, izgatottsága és illúziója, aminek természetes következménye a hamis felfogás és érzékelés.
A szattva a fény, a szeretet és az eredeti tudat felébredését elősegítő minőség. Hatására a hit, a hűség, a becsület, az önkontroll, az egyszerűség és az igazságosság alakul ki az emberben, s a belső harmónia, egyensúly és stabilitás az életének szerves részévé válik. Ez a tisztaság, a bölcsesség és a béke alapja. Jellemzője a tudás és a boldogság. A jóság minősége ragyogó, hiszen jelenlétében tud csak kiszűrődni az önvaló sugárzó természete, a tiszta tudat, amely a szenvedély és a tudatlanság minőségeinek hatásakor már szinte teljesen befedődik. Egy tiszta tudatú, kiegyensúlyozott ember képes önmagával, másokkal és az egyetemes törvényekkel egyaránt harmóniában élni, s ez a harmónia a kulcsa egyéniségünk legteljesebb kifejeződésének, képességeink maximális megnyilvánulásának. A jóság minőségében élő ember kontrollálja érzékeit, megpróbál felülemelkedni azok ösztönzésein, s irányítása alá vonja működésüket. Ez a képesség biztosítja azt, hogy nem követ el bűnös, emberhez nem méltó tetteket.
Az élőlények feltételekhez kötését a jóság minősége a tudáson és a boldogság érzésén keresztül valósítja meg. Az ebben a minőségben élő emberek boldogok, hiszen ismerik a természet és a társadalom törvényeit és működését, s megpróbálnak e szabályok szerint élni. Magasabb szintű életükhöz hozzájárul az is, hogy ismerik az önvaló természetét, így saját magukra és más emberekre is a megfelelő perspektívából tekintenek.Ha a szattva dominanciája kerül előtérbe, az mentális egészséget, kreativitást, lelkiséget eredményez. A „szattvikus ember” harmonikus, alkalmazkodó természettel rendelkezik, amely nagy szabadságot és a testi és mentális betegségekkel szemben való ellenálló képességet kölcsönöz a számára. Mindig az egyensúlyra törekszik, s az elméjében mindig békés. Figyelmes másokkal és vigyáz saját magára. Az életet egy nagy iskolának tekinti, ahol a halál pillanatáig tanulni lehet. Mindenben csak a jót keresi, még a többnyire negatív dolgokban is a tanulságot kutatja.
Radzsasz (rajas)
Jelentése: szenvedély. („Az anyagi világ hatása”)
Minden anyagi termék, amit az élőlények létrehoznak, a szenvedély kötőerejének köszönhető. A Kali-korszakban a szenvedély kötőereje uralkodik az emberiség tudata felett. Az ember civilizált életét, a legkülönfélébb anyagi nyereség iránti vágyódások jellemzik. Az emberek küzdelmének eredményét szenvedés követi.
A guna-avatárok közül Brahmá képviseli a szenvedély kötőerejét.
A radzsasz az aktív, ösztönző erő, amely változást eredményez mindenhol, ahol túlsúlyba kerül. Megzavarja az egyensúlyt, s önző tetteket, szenvedélyt, sóvárgást, aggodalmat és ellentéteket indukál. Míg rövid távon gyönyört eredményez, hosszú távon a kiegyensúlyozatlanságot okozó természete miatt fájdalmat és szenvedést hoz létre. A szenvedély minőségében állandó sóvárgás, elégedetlenség és intenzív vágyak jellemzőek, amelyek legfőként a kéjvágy erősödésében nyilvánulnak meg.
A radzsasz eredménye az, hogy egyedül a külső világot fogadjuk el valósnak, s így a boldogságra való vágyunkat is a rajtunk kívül álló durvafizikai világból próbáljuk beteljesíteni. Ezzel a felfogással törvényszerűen együtt jár belső békénk elvesztése, amit a radzsaszból származó olthatatlan vágyak, a féktelenség, az érzelmi túlfűtöttség stb. okoznak. E kötőerő hangsúlyossá teszi az elme működésének érzéki aspektusát, hiszen az olthatatlan vágyak az érzékeket „örökmozgó” – érzéktárgyról érzéktárgyra vándorló – természettel ruházzák fel. Mindaddig, amíg csupán az érzéki élvezetek tevékenységével vagyunk elfoglalva, addig életünkre és gondolkodásunkra az instabilitás lesz jellemző.
A szenvedély minősége az anyagi, gyümölcsöző tetteken keresztül köt meg, hiszen a tomboló vágyakkal élő emberek nyughatatlanul kutatnak elégedettségük lehetséges forrásai után. Szinte lehetetlen számukra a nyugalom, képtelenek felhagyni az állandó, szűnni nem akaró aktivitással.
A „radzsaszikus ember” energikus, de mértéktelen cselekedeteivel kiégeti saját magát. Elméje rendszerint izgatott, csak ritkán békés. Határozott véleménye van, s vágyik a mások fölötti uralomra. Többnyire az eszközökben sem válogat. Általában türelmetlen és következetlen a problémák megoldásában. Gyakran nem is vállalja a felelősséget a tetteiért, s főleg másokat hibáztat, ha nehézségekkel kerül szembe. Kitűzött célja eléréséért mindent megtesz, de az élet számára leginkább csak megrázkódtatásokat és szenvedést okoz. Még akkor sem boldog, ha eléri várva várt céljait.
Tamasz (tamas)
Jelentése: tudatlanság vagy sötétség
Korunk gyárai olyan termékeket állítanak elő, melyek haszontalanok és a használóikat a tudatlanság kötőereje felé viszik. A kétkezi munkások éppen ezért a hasznos földművelés helyett, olyan tevékenységet végeznek, melyek haszontalan eredményt szülnek. E kötőerő hatásának következménye az őrültség, a tunyaság és az alvás, ami megköti a feltételekhez kötött lelkeket. A tudatlanságban végrehajtott tett pedig ostobaságot eredményez.
A guna-avatárok közül Síva képviseli a tudatlanság kötőerejét.
A tamasz (tudatlanság) a sötétség, a tompaság, a tétlenség és mozdulatlanság minősége. Passzív, akadályozó negatív erő, amely hanyatlást, pusztulást okoz. Az elmében tudatlanságot, illúziót, fásultságot, közönyt, érzelmi leépülést és a tudatosság hiányát eredményezi. A tudatlanság minőségét pedig az illúzió és a düh különböző megnyilvánulásai jelzik. A tudatlanság minősége a döntésképtelenségben és a hibás életfelfogásban megnyilvánuló őrültség, a tunyaság, valamint a túl sok alvás által bilincseli meg az embert.
A tamasz tudatunkra gyakorolt hatása tudatlanságot eredményez, amely elfedi előlünk saját magunk és más dolgok valódi természetét. Érzékenységünket ez a kötőerő rendkívüli mértékben lecsökkenti, így fogékonyságunk mások szenvedése, vagy akár öröme, illetve az élet magasabb rendű céljainak megvalósítása iránt szinte teljesen megszűnik. Ez a minőség eredményezi azt is, hogy önmagunkat egy mindentől teljesen független, az anyagi testtel azonosított élőlénynek fogadjuk el. Ennek köszönhetően könnyen egy végtelenül magányos és elszigetelt helyzetbe kerülhetünk. Mindaddig, amíg ehhez a tompa és behatárolt, elsődlegesen anyagi felfogáshoz ragaszkodunk az önazonosságunkkal kapcsolatban, a tudatlanság sötét valóságában kell élnünk.
A „tamaszikus emberek” mélyen gyökerező pszichológiai gátakkal rendelkeznek. Energiájuk és érzelmi működéseik elfojtottak, s nem tudják megállapítani, hogy mi a kedvező, illetve a kedvezőtlen a számukra. Hajlamosak arra, hogy más emberek és a külső körülmények – általában negatív hatások – befolyásolják őket. Kerülik a felelősségvállalást, nem vállalnak felelősséget saját életük önálló vezetéséért sem.
A fent említett kötőerők állandó harcban állnak egymással. Néha a jóság (szattva) minősége kerül túlsúlyba, elnyomván a szenvedély (radzsasz) és a tudatlanság (tamasz) minőségét, néha a szenvedély győzi le a jóságot és a tudatlanságot, máskor pedig a tudatlanság uralkodik el a jóság és a szenvedély felett. Ily módon örök küzdelem folyik közöttük az elsőbbségért. Tehát a három kötőerő egybefonódik, s a legváltozatosabb módon kölcsönösen hat egymásra és mindenre, amivel kapcsolatba kerül. A kötőerők szinte sohasem hatnak tisztán, önmagukban. Működésüknek ez egy lényeges pontja.
Ahogy a színpaletta alapszínei (kék sárga és piros) alkalmasak arra, hogy minden színt kikeverjünk belőlük, ugyanúgy a három kötőerő is megszámlálhatatlan variációban befolyásolja az anyagi világot, közvetlen környezetünket, saját életünket és gondolkodásunkat. A szattva, a radzsasz és a tamasz kötőerői különböző mértékben hatnak az életünkre. Míg az első egy gyengébb, addig a második erősebb, a harmadik pedig még erősebb befolyást gyakorol eredeti énünkre. Megérthetjük ezt úgy is, hogy a kötőerők eltérő módon, de befedik, elfátyolozzák az önvaló természetes tudatát. A jóság minősége egy néha fel-fellebbenő, áttetsző fátyolként, a szenvedély és a tudatlanság minősége viszont már alig átlátható, sűrű ködként takarja el igazi énünket és a körülöttünk lévő valóságot. Mindnyájan a kötőerők szemüvegén keresztül látjuk és értékeljük a világot.
A tudatunk és a kötőerők
A védikus személyiségfejlesztés egyik legfontosabb eszköze a finomfizikai (mentális) test változásainak állandó ellenőrzése. Az eddigiekből kitűnik, hogy az ember mentális testének különböző állapotai – amelyek a kötőerők hatására jönnek létre –, okozzák a téves felfogás számtalan variációját. Valójában a legtöbb emberi probléma és betegség is az elme egyensúlyának felbomlásából származik. Az elme, az intelligencia és a hamis ego alkotta mentális test jelenti a kapcsolatot az önvaló tiszta tudata és a durvafizikai test között, így analitikus tanulmányozása önmagunk megismerése szempontjából nagyon fontos. Patandzsali a jóga hagyományainak nagy tanítója az elme öt állapotát írja le, annak tisztasága szerint.Szerinte az elme lehet 1.) kába, 2.) zavarodott, 3.) nyugtalan, 4.) egy helyre szegeződő és 5.) jól kontrollált. Ennyiféle elmeállapotban lehetünk, s a fő típusok között természetesen számtalan átmenet létezik.
1.) Az úgynevezett kába elmét a tudatlanság (tamasz) dominálja, amelyet a tétlenség, a bűnös gondolatok, a tudatosság hiánya, a letargia és a sok alvás jellemez. Ebben az állapotban az elme annyira lusta, hogy elveszíti a helyes gondolkodás képességét, negatívvá és tompává válik.
2.) A szenvedély (radzsasz) és a tudatlanság (tamasz) együttes túlsúlya okozza az úgynevezett zavart elme létrejöttét. A szenvedély túlsúlya miatt az elme hiperaktívvá válik, a tudatlanság miatt pedig elveszíti a jót elfogadó, s a rosszat elutasító megkülönböztető-képességét. Így egyik helyről a másikra ugrálva csapong anélkül, hogy bárhol megnyugodna. Állandóan zavarják a külső ingerek, de nem tudja, hogyan különböztesse meg a jótékonyakat a haszontalanoktól. Érthető, hogy nem csupán a belső utunk megismerésében, hanem a hétköznapi tevékenységeink során is nagy akadályt jelent a zavarodott elme.
3.) Az elmét nyugtalan állapotában elsősorban a szenvedély uralja, amely miatt (ahogy a zavart elme is) egyik tárgyról a másikra száll, soha sehol meg nem állapodva hosszabb ideig. Ez a zavart elme aktívabb, szenvedélyesebb állapota, ami komoly akadályként áll a személyiségfejlődés és az önvaló felfedezésének útján. Ezeken a szinteken az ember fájdalmat, nyomorúságot és mindenféle kellemetlen érzést tapasztal. Állandóan szenved, s mindig tanácstalan saját valódi érdekét illetően. A következő két elmeállapot ezekkel szemben jóval nyugodtabb, s kedvezőbb is a személyiségünk fejlődéséhez.
4.) Az egy pontra szegezett állapotában az elme rögzült, s nincsenek benne változások. Ekkor a jóság (szattva) minősége hat rá túlsúlyban. Ez a békével teli állapot már nagyon közel van ahhoz a teljes nyugalomhoz, amelyben a dolgok valódi természete ténylegesen feltárulhat.
5.) A jól kontrollált elmeállapotban egyáltalán nincs zavar, mert benne a szattvikus energia tisztán nyilvánul meg. Ekkor az elme zavartalan tükrében, a torzításmentes tapasztalás révén láthatóvá válik az eredeti tudat, s az ember képes lesz arra, hogy felfedezze saját igazi természetét, és kifejezésre juttassa természetétől fogva kiváló képességeit.
A védikus személyiségfejlesztés nagy hangsúlyt fektet a jóság minőségének (szattva-guna) kifejlesztésére, hiszen ez a legmagasabb rendű kötőerő, amelyben helyet foglalva lehetőségünk nyílik önmagunk tényleges megértésére. Amíg a jóság minősége megtisztít, addig a szenvedély minősége aggodalmat és szenvedést, a tudatlanságé pedig ostobaságot és illúziót eredményez. A szattva állapotára az egyensúly jellemző, amely a test, az elme, az érzelmek és a cselekedetek tisztításával érhető el. Kizárólag ebben a helyzetben lehet valaki képes úgy látni saját magát, ahogy ténylegesen „van”.
Ezt a helyzetet az ájurvédikus hagyományok szerint a megfelelő étrenddel, a test tisztán tartásával, az érzékszervek szabályozásával, az elme rögzítésével és a meditációval érhetjük el.
A védikus személyiségfejlesztés modellje szerint 1.) az embernek először meg kell törnie a tamasz hatását azzal, hogy a mentális tehetetlenség állapotából a gyümölcséért végzett tettek által a radzsasz szintjére emelkedik. Ezek az önös érdekből végzett tettek nem a legfejlettebb cselekedetminták részei, de mindenképpen segítséget nyújtanak a felemelkedéshez. Ez az a folyamat, amelyet a „célok kitűzéseként, illetve megfogalmazásaként” írhatunk le. Célok nélkül az emberi élet is jelentés nélküli, így mindig tűzzünk ki magunk elé elérendő feladatokat, mert a megvalósításukra tett erőfeszítés frissességgel tölti meg napjainkat. Életünk legemelkedettebb célja önmagunk megismerése lehet, mert amellett, hogy ez egy magasztos feladat, minden más cél megvalósításának az alapja.A szenvedély minőségében való megállapodást követően 2.) az „önérdek tetteinek” szintjéről (radzsasz) a motiválatlan, önzetlen, kötelességszerű cselekedetek szintjére kell emelkednünk, amely a szattva, a jóság minőségének jellemzője. A kötelességszerű tettek minden esetben azt jelentik, hogy az ember megfelelően végzi a feladatát, még akkor is, ha érzékei és vágyai szerint azt legszívesebben mihamarabb befejezné (szenvedély), vagy éppen lustán elhanyagolná, esetleg elhalasztaná (tudatlanság). Ugye mennyire jellemzőek e hajlamok mindannyiunkra?A szattva (jóság) tökéletessége 3.) a meditációval és létünk transzcendens eredetének felkutatásával érhető el.
Mi az, ami a fenti folyamatot elindíthatja, illetve mozgatóerővel láthatja el?
Ha valaki tudatosan gyakorolja a jóság minőségének tulajdonságait, akkor le tudja győzni a szenvedély és a tudatlanság kedvezőtlen hatásait. A szattvikus tulajdonságok kiemelkedő helyzetét mindenki könnyedén megértheti, ha az első táblázatban tanulmányozta a három kötőerő ránk gyakorolt hatásait. A szattvikus belső béke, az önzetlen szeretet, a hit, a vidámság, az odaadás, a könyörület, a fogékonyság, a tisztaság, az intuíció, a mély megértés, a ragaszkodástól való mentesség, a félelemnélküliség, a belső csend, a világos memória, a nyugodt alvás és a megfelelő emberi kapcsolatok tulajdonságai élesen szemben állnak a radzsasz által okozott érzelmi zavarokkal, a túlzottan tevékeny képzelettel, a kontrollálatlan gondolatokkal, az aggodalommal, az elégedetlenséggel, az erős anyagi vágyakkal, az ingerlékenységgel, a dühvel, a torzult memóriával, a zavart alvással és a zűrzavaros emberi kapcsolatokkal. A tamasz hatására megnyilvánuló mélyen gyökerező érzelmi gátakról és ragaszkodásokról, valamint a múlt emlékeinek csapdáiról, a káros szenvedélyekről, az állandó aggodalomról, a fóbiákról, a szorongásokról, a félelemről, a depresszióról, a mértéktelen alvásról és a rossz emberi kapcsolatokról e tekintetben nem is érdemes szót ejteni. Fontos megértenünk, hogy csakis a jóság (szattva) minőségében leszünk képesek a dolgokat a maguk valójában megérteni és felfogni. Mint minden komoly cél eléréséhez, önmagunk megértéséhez és személyiségünk fejlesztéséhez is szükség van eltökéltségre és kitartásra. E folyamat nem egyik napról a másikra adja a várt eredményt, de már az első lépések után érezhetjük a kedvező hatását. A jelenlegi helyzetünkből való felemelkedés fokozatos és egyenletes lesz aszerint, hogy mennyire tudjuk az előírt módon a magasabb rendű jóság kötőerejének szimptómáit elfogadni és alkalmazni a hétköznapjainkban.
A következőkben egy olyan táblázatot közlök (2. táblázat), amelynek segítségével mindenki fel tudja mérni saját helyzetét a kötőerők szempontjából. A táblázat első oszlopa hétköznapi tényezőket tartalmaz, amelyek nagyrészt minden ember életének szerves részei, de amelyek egyénenként és az adott kötőerők dominanciájától függően mindenkiben más-más módon vannak jelen. Értékeljük őszintén e tényezőket saját magunkkal kapcsolatban, s a 2-4. oszlopban található lehetőségek közül karikázzunk be egyet, amely leginkább jellemző ránk. Ha például dohányosok vagyunk, vagy naponta többször is kávézunk, akkor a második sor „kábítószer, alkohol, cigaretta kávé, tea” élettényezője után a harmadik, „gyakran” választ jelöljük meg. A vizsgálat végén számoljuk össze az egyes oszlopokban bekarikázott válaszokat, s így megkaphatjuk, hogy mely kötőerő hat ránk leginkább, s melyik az a kettő, amelyik kiegészíti, módosítja a természetünk, mentális viselkedésünk alapvető jellegét. A reális eredmény érdekében megkérhetjük egyik hozzátartozónkat vagy barátunkat, hogy velünk kapcsolatban ő is töltse ki a táblázatot.
Az ájurvédikus táplálkozástudomány a vegetáriánus étrend elfogadását preferálja annak érdekében, hogy minél nagyobb belső harmóniát és egyensúlyt érhessünk el. Ez olyan természetes táplálékok fogyasztását jelenti, amelyek a nap, a levegő, a föld és a víz együttes munkájának eredményeképpen teremnek (zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, diófélék, magvak stb.), illetve olyan állati eredetű táplálékokét, amelyek az állat megölése nélkül is megszerezhetők (tejtermékek). Az ilyen alapanyagokból készült ételek a jóság minőségét képviselik. Ezzel szemben az olyan táplálék, amely húsból (emlősök és szárnyasok), halból vagy tojásból készült, a szenvedély és a tudatlanság által dominált, s mint ilyen, károsan befolyásolja az ember testi és mentális folyamatait.A kábító- és mámorítószerek fogyasztása szintén izgató hatású, szenvedélyessé, izgatottá, vagy akár eltompulttá teszi a testet és a gondolkodást. Ilyen életmód mellett szinte természetes lesz az érzékszerveink állandó elégedetlenkedése, ösztönzése.Minden biológiai szervezetnek szüksége van feltöltődésre, elhasználódott energiáinak pótlására.
A fáradt anyagi test esetében ezt a folyamatot az alvás biztosítja, amely természetes szükségletünk. Nagyon ritka azonban az, hogy valaki csupán annyit alszik, amennyi szükséges. Általában sokkal többet alszunk, mint kellene, s ez is hozzájárul szellemi tunyaságunk elmélyüléséhez. Talán mindenkinek van arról tapasztalata, hogy amikor egyszer-egyszer túl sokat alszik, akkor sokkal fáradtabbnak, levertebbnek érzi magát, mint akkor, amikor csak 6-7 órát tölt pihenéssel. Az ájurvéda szerint ez az időtartam (megfelelő életmód és táplálkozás esetén) bőven elegendő egy felnőtt embernek ahhoz, hogy közepes igénybevétel mellett teljesen kipihenje magát. Ennél több alvás inkább káros, mint hasznos a test és a tudat egyensúlyának fenntartása szempontjából.
A túlzott szexuális aktivitás csökkenti a szervezet életerejét, így könnyebben kialakulhatnak bizonyos betegségek, s fogékonyabbá válunk a környezetünk negatív hatásaira. Mindemellett, mivel a szenvedély és a tudatlanság minőségét erősíti, mentálisan és érzelmileg is labilissá tesz bennünket. Azt hiszem, nem nehéz belátni, hogy a testtudat és az önvaló tudata közül az előbbit erősíti, ezáltal növelve a konfliktust kétféle énfelfogás között. Az ősi védikus irodalom a kéjvágyat a tűzhöz hasonlítja, mert lángol, s izzásban tartja az élőlényt. Abban az esetben viszont, ha tápláljuk (kielégítjük) ezt a tüzet, akkor is csupán rövid időre válik elégedetté, s lohadnak le a lángjai. Kis idő elteltével még erősebben, még többet követelve lobban fel sokszoros intenzitással. Ez az állandóan erősödő kéjvágy olyan finomabb mentális működésekben is megnyilvánul, mint a mohóság, a büszkeség, az elismerésre való vágy, amelyek sohasem teljesülhetnek be úgy, ahogyan azt szeretnénk. Végül a sort a kirobbanó, pusztító düh zárja, amely a szabályozatlan kéjvágy eredménye. A jól kontrolállt, irányított nemi vágy az önmagunkhoz való visszatérés egyik fontos eleme. A Védák a családosok életében természetesnek tartják a nemiség jelenlétét, de szabályozott módon. Az első lépés ezen az úton az, hogy az ember a házastársán kívül ne kerüljön bizalmas kapcsolatba a másik nem képviselőivel, s a házasságán belül is ügyeljen arra, hogy a kéj ne váljon életcéljává a házasélete során. Törekedjen arra, hogy anyagi testének késztetéseit kezében tartva, egyre inkább átvegye az irányítást életének vezetésében. Ebben nagy segítséget nyújthat a szattvikus életmód. India sok ezer éves jóga-hagyományai szerint a legjobb az, ha valaki teljesen meg tud szabadulni a nemi vágyak ide-oda rángató és állandó izgatottságot okozó kötelékeitől. Ez természetesen nehéz feladat, de később nagyon komoly belső nyugalmat eredményez.
Az érzékek szabályozottságára ugyanazok az elvek vonatkoznak, mint amelyekről az előző bekezdésben írtunk. Általános elv az, hogy legyünk mértéktartóak, s ne váljunk a nyelvünk, gyomrunk, szaglásunk, tapintásunk szolgájává. Ne az érzékeink határozzák meg, hogy mit tegyünk, hanem az a tudás, amelyet a kötőerők tanulmányozásával a világ és önmagunk működéséről elsajátítunk.
A beszéd minősége szintén jelzi természetünk jelenlegi minőségét. A beszéden keresztül nem csupán az elmondani kívánt információkat közöljük hallgatóinkkal, hanem jól érzékelhető karakter-jegyeket is társítunk mondandónk mellé. A nyugodt, békés beszéd belső harmóniáról, az izgatott beszéd pedig tomboló vágyakról, csapongó gondolatokról árulkodik. A kommunikációnkra jellemző lanyhaság, tompaság a tamaszikus hatásokat jelzi. Ugyanígy a beszéd témája is jellemző módon hordozza egy-egy kötőerő tulajdonságait, illetve hatását.
A tisztasághoz való viszonyunk szintén belső személyiségjegyeinket körvonalazza. A tisztaságra törekvő embernek a tudata is nagy valószínűséggel tiszta és rendezett, s előbb-utóbb ugyanez jellemzi azt a személyt is, aki nap mint nap időt szakít önmaga megértésére és személyiségének fejlesztésére.
Hétköznapi tevékenységeinket, előírt kötelességünket alapvetően szintén háromféle motivációval végezhetjük. A szattvikus mentalitás mindig kötelességszerű, önzetlen munkavégzést eredményez, míg a radzsasz a személyes célok előtérbe helyezését, a tamasz pedig a munka elkerülését, illetve hanyag, lusta, ímmel-ámmal végzett tevékenykedést idéz elő.A düh, a félelem, az anyagi vágyak, a büszkeség, a depresszió, az erőszakos viselkedés és a pénzhez való erős ragaszkodás a jóság minőségében lévő ember életében csak nagyon ritkán, mérsékelten, vagy sohasem jelentkezik. Ellenben a szenvedély és a tudatlanság minőségének hatására ezek mindennapossá válhatnak.A mindenki felé irányuló egyetemes szeretet, az elégedettség, a megbocsátás, a jó koncentráció és memória, az akaraterő, az igazmondás, a becsületesség, az elme békéje, a kreativitás mind-mind a szattvikus élet állandó velejárói. Ahogy kezd felülkerekedni a radzsasz, illetve a tamasz, úgy csökkennek, vagy tűnnek el életünkből a fenti erények.S végül nagyon fontos megemlíteni, hogy a lelki tanulmányok, a mantrázás vagy ima, a meditáció, valamint más élőlények, de főleg Isten szolgálata egyaránt a szattva-guna erősödését eredményezik az életünkben.A 2. táblázat kitöltése után kapott eredmények többségünknél a radzsasz erős dominanciáját mutatnák ki (53. oldal). Tulajdonképpen az egész modern emberi társadalmat ez a kötőerő hajtja az úgynevezett gazdasági, tudományos és társadalmi fejlődés útján, amely egészen addig nem okoz problémát, amíg hatására teljesen el nem felejtjük valódi énünk lényegét és kapcsolatunkat mindenek forrásával. Ezen a ponton túl az ember a halálába rohan, s végzetes rohanásában csak későn eszmél fel.
Napjainkban egyének és társadalmak sokasága szenved pszichés és identitással kapcsolatos problémáktól. Talán még valamennyire képesek vagyunk ezeket kezelni, de a fentebb felvázolt irányba való eszeveszett rohanással eljuthatunk egy pontra, ahol mindez már kicsúszik a kezünkből, illetve az irányításunk alól. A szattvikus természet dominanciája a lelki élet iránti vonzalmat, az önvaló tanulmányozására irányuló indíttatást jelez; általában kevés pszichológiai rendellenesség kíséri e minőség túlsúlyát. Az erős szattvikus természettel rendelkező ember nagyon ritka világunkban. Ez főleg szentekre, bölcsekre jellemző, akikből rendkívül kevés van napjaink társadalmában. A tamaszikus természetű emberek – ahogy korábban említettük –, komoly pszichológiai problémákkal küzdhetnek, de nagy valószínűséggel ők ki sem töltik e táblázatot, sőt, érdektelenségük miatt bele sem kezdenek ilyen témájú könyvek olvasásába.
Hogyan kötnek meg a kötőerők?
A hindu felfogás szerint az élőlény előző életeiben végzett tetteinek visszahatása (karma) alapján születik meg egy bizonyos testben, illetve élethelyzetben, amelyben aztán a karmájának megfelelő kötőerő-kombináció szerint létrejött személyiségként viselkedik. Az élőlényre tulajdonképpen már a fogantatásának pillanatától hatással van a három kötőerő egy adott kombinációja, s ez alakítja ki alapszemélyiségét, mely azután a környezetnek, illetve más élőlényeknek köszönhetően tovább módosul (Bg.14.5).
E folyamatban tehát az első állomás a kötőerőkkel való kapcsolat, illetve érintkezés. Az élőlény az anyagi természetben, a természet három kötőerejének egymásra hatását élvezve – az azokkal való szoros kapcsolatának eredményeként –, egyre jobban belebonyolódik azok működésébe. „Szórakozása” közben egyszer kellemes, máskor fájdalmas élményekben van része, melyeknek köszönhetően időleges boldogságot és boldogtalanságot tapasztal.
A kötőerőkkel való kapcsolat valójában azt jelenti, hogy felvesszük azok tulajdonságait, majd sajátunkként fogadjuk el őket. Ez az első (igaz, öntudatlan), de hibás lépés az életünkben. Magától értetődő, hogy a születésünktől kezdve a józan intelligenciánk kifejlődéséig egyikünknek sem jut eszébe, hogy azok az érzések, képességek és gondolatformák, amelyekkel a mindennapjainkban élünk, nem mások, mint a környezetünk által generált „programok”. Gondoljunk csak arra az acélrúdhoz rögzített elefántra, amelyről a „Miért tanulmányozzuk a kötőerőket?” című alfejezetben beszéltünk. Bizonyos értelemben minden ember hasonló programok szerint él, sokszor bele sem gondolva abba, hogy mit miért csinál, és miért abba az irányba vezeti az élete útját, amerre éppen halad. E programoknak – érthetően – jóval szűkebbek a korlátai, mint amilyenekkel egy igazi énjét megvalósított, a kötőerők hatása fölé emelkedett ember a saját magában rejlő képességei révén rendelkezik.
Ezeknek a tudati korlátoknak a működését bár kisarkítva, de jól szemlélteti egy olyan példa, amelyről az egyik nagynevű nyugat-európai pszichiátriai klinikán dolgozó kollégám számolt be. Skizofrén betegek rendszeres heti csoportterápiáján történt, hogy a halál utáni élet és a lélekvándorlás, illetve az újjászületés témaköréről beszélgettek. A beszélgetés célja az volt, hogy a betegek próbálják meg elképzelni annak lehetőségét, hogy ismét megszületve, életüket teljesen tiszta lappal, teljesen más személyiséggel és lehetőségekkel kezdik újra. Fel kellett vázolniuk, hogy ez esetben milyen célokat tűznének ki maguk elé. Az egyik beteg nagyon érdekes vágyát fedte fel a csoport előtt. Elmondása szerint, ha újra megszülethetne, és saját elképzelése szerint alakíthatná az életét, akkor egy másik klinikán szeretne skizofrén beteg lenni, mert úgy tudja, hogy ott jobbak a lehetőségek a javulásra. Az adott személynek eszébe sem jutott, hogy egy másik életében esetleg a társadalom nagyobbik részéhez hasonlóan mentális betegség nélkül is élhetne.
Mivel a ránk ható anyagi energia tulajdonságait a sajátunknak hisszük, már a születésünk pillanatától kezdve eleve hamisan azonosítjuk önmagunkat. Így öntudatlanul is e világ feltételeihez kötve élünk és gondolkodunk. Nagyon fontos tudnunk, hogy a három kötőerő az anyagi intelligenciának (tehát a finomfizikai test egyik összetevőjének) a megzavarásával tesz bennünket feltételekhez kötötté, s nem az eredeti énünk az, amely megváltozik. Az élőlény csupán „szemüveget vált”, amikor az egyik kötőerő hatása után a másiknak enged teret. Eredeti önmagunk csupán élvezője, vagy éppen elszenvedője a kötőerők játékának. Minél inkább a jóság minőségét részesíti előnyben valaki, annál közelebb kerülhet a tiszta intelligencia funkcióinak teljes visszaállításához és megfelelő használatához.
A zavarodottság anatómiája
A védikus irodalom részletesen is bemutatja, hogy az élőlény a gunák hatására miképpen zavarodik meg eredeti önmagát, képességeit és kötelességeit illetően. Eszerint az ember azáltal veszíti el tiszta intelligenciáját, hogy tévesen azonosítja magát az anyagi testével és elméjével, amelyek már eleve a három kötőerő termékei. Amikor valakinek a tudatában ez az önvalóról alkotott hibás felfogás a megfelelő tudás hiányában megfogan, akkor az anyagi szenvedély (radzsasz) áthatja az elméjét, melyre eredetileg a jóság minősége volt jellemző. A számtalan szenvedés forrásaként ismert radzsasz beszennyezi az elmét, amely aztán az „én” és az „enyém” koncepciójában fürödve, az anyagi fejlődésre irányuló tervek szövögetésében merül el. Az imígyen intelligenciáját vesztett, szüntelenül anyagi tervekről gondolkodó embert állandóan elviselhetetlen erejű anyagi vágyak kínozzák. Akik nem tanulják meg kontrollálni az anyagi érzékeiket úgy, hogy józan határt szabnak azok működésének, azok előbb-utóbb az érzékek ösztönzései által irányított bábbá válnak. Az ilyen ember annak ellenére is az anyagi tetteket hajszolja, hogy már az elején sejti: jövőbeli tetteinek eredményeként csupán boldogtalanság várja. Ez az a hajtóerő, amely az embert soha meg nem nyugvásra, mindig újabb és újabb tervek kidolgozására sarkallja. Mindenki boldog akar lenni, de csak nagyon kevesen azok, hiszen a legtöbbünk életéből hiányzik a megfelelő út, a fizikai világ megfelelő használatának ismerete. E nélkül azonban a próbálkozások végeláthatatlan sorában nem jut idő és energia életünk igazán fontos dolgaira.
A megkötöttségünket előidéző folyamat azonban itt nem áll meg. A Bhagavad-gítá (2.62-63) elmondja, hogy miközben a környezetünkben található számtalan érzéktárgyról gondolkozunk, s elemezzük azok hasznosságát vagy éppen haszontalanságát, az elménkben szép lassan ragaszkodás ébred irántuk. Ez a ragaszkodás vágyat fejleszt a szívünkben arra, hogy megszerezzük, birtokoljuk és élvezzük a kiválasztott tárgyat vagy személyt. Amennyiben e vágyunk kielégítése nem sikerül, vagy ha sikerül is, de nem a terveink szerint történnek a dolgok – ami bizony gyakran előfordul –, abban az esetben mohó anyagi vágyunk dühöt szül. A düh viszont már a tamasz dominanciájának a jele, amely idővel teljes illúziót, emlékezetzavart és az értelem elvesztését eredményezheti. Ebben az állapotban az ember számos meggondolatlan, fájdalmat okozó, esetleg erkölcstelen tettet hajt végre, amelyek egész életét meghatározva rossz irányba vezethetik. A 3. ábrán az ember gunák általi megkötődésének folyamatát foglaltuk össze sematikusan. Tanulmányozása segíthet mindannyiunknak abban, hogy tudatosabban éljünk és válasszunk ott, ahol korábban csak a megérzéseink vagy mások tanácsai adtak némi iránymutatást.
a kötőerők hatásának folyamatábrája
A 3. ábra által bemutatott folyamat megmagyarázza, hogy a kötőerők hogyan kötik le az élőlényt e világ működésének hálójába. Mechanizmusa bonyolult, de tizenkét fő lépésben egyszerűsítve is leírható.
A kötőerőkkel való kapcsolat és a velük, illetve a tulajdonságaikkal való azonosulás (1) hatására az ember megzavarodik saját valódi önazonosságát illetően (2). Az elme és az intelligencia az önvalóról és a világról szóló téves tudás miatt degradálódik (3), s terveket készít az érzékkielégítés elérésére (4). Ez a gondolkodás egyre jobban növeli az anyagi élvezetekre irányuló vágyait (5) és a hamis egóját (6), aminek következtében elveszíti minden kontrollját az érzékei felett (7). Immár a szenvedély kötőerejének hatása alatt egyre nagyobb erőfeszítést tesz az érzéktárgyakkal való kapcsolat érdekében (8). Ezeknek az ösztönzéseknek a hatására gyakran bűnös tetteket hajt végre (9), amelyek visszahatásaként még jobban belebonyolódik a kötőerők szövevényes rendszerébe (10). Idővel fokozatosan degradálódik (11), s a tudatlanság szintjére kerül (12). Ezt követően az itt leírt folyamat egy alacsonyabb szinten ismételten lezajlik, s a 3. ábrán látható módon ciklikussá válva egyre kedvezőtlenebb helyzetbe kényszeríti az embert.
Egy kissé eltúlzott, de a hétköznapi életből vett példán keresztül megpróbálom jobban szemléltetni a fenti folyamat működését. „Főhősnőnk” Budapest egyik forgalmas bevásárló utcáján sétálva az egyik drogéria kirakatában megpillant egy méregdrága parfümöt (1). Mivel az anyagi testével azonosítja önmagát, úgy gondolja, hogy értékesebb (szebb, jobb, vonzóbb stb.) emberré válhat, ha megvásárolja és nap mint nap használja ezt az illatszert (2). Intelligenciája fokozatos degradálódásának köszönhetően már szinte látni véli, ahogyan a férje, a barátai, sőt mindenki más is nagy vonzalommal fordul feléje csodálatos illata miatt (3). Ezt követően már egyértelmű tervet készít arra, hogy miként gyűjtse össze a vásárláshoz szükséges temérdek pénzt (4). A gyűjtögetés napjaiban (vagy heteiben) egyre jobban erősödik benne a vágy a parfüm birtoklására és élvezetére. Még az is előfordulhat, hogy ez idő alatt álmában többször is megvásárolja az illatszert (5). Extrém esetben hétköznapjainak minden eseményét e céllal kapcsolatban szemléli (6). Egy idő után már nem bírja a várakozást, megduplázza a végzett napi munkamennyiséget, hogy minél hamarabb a kezében érezhesse a bűvös üvegcsét (7-8). Ezen a szinten kezd egyre tragikusabbá válni a helyzet, tekintve, hogy már látja, még egy évig kell majd dolgoznia azért, hogy a tervét megvalósítsa. Ekkor elkeseredésében vagy kölcsönkér másoktól (s a kölcsönt azután a következő egy évben kell törlesztenie), vagy rosszabb esetben lopásra szánja el magát (9). Az ilyen tettek és a düh egyre jobban belekeverik az embert a kötőerők szövevényébe (10), s teljesen elfeledtetik vele a valódi azonosságát (11). Ezáltal egyre jobban a tudatlanság és az illúzió szintjére kerül (12). A folyamat itt még nem ér véget, hiszen egy másik érzéktárggyal a központban az egész kezdődhet elölről.
Megdöbbentő, hogy ebben a saját magunk által választott körfolyamatban csupán nagyon ritkán van lehetőségünk némi érzéki élvezetre. Életünk nagy részében az ezeknek az élvezeteknek az elérésére, illetve megóvására és növelésére tett erőfeszítés és aggodalom jellemez bennünket.
A szenvedély kötőerejének hatására jobb esetben azonnali, de ideiglenes örömöt, rosszabb esetben pedig azonnali bánatot, vagy éppen semleges érzést tapasztalunk. Az azonnali és ideiglenes érzéki örömöt szoktuk tévesen „boldogságnak” nevezni. Ha valaki eléggé eltökélt, és erre még lehetősége is van, akkor egymás után több hasonló, a 3. ábrán látható ciklust is elindíthat. Ennek egyik eredménye az lehet, hogy az érzéki örömök viszonylag folytonos láncolata sokáig az anyagi boldogság érzését biztosítja, viszont előbb-utóbb a ciklus kedvezőtlen gyümölcsei is beérnek, s ez a folyamat jóval hosszabb, mint az érzéki örömök okozta felszínes boldogság. Az ősi India bölcsei megértették, hogy „az anyagi boldogság és a boldogtalanság megjelenése és elmúlása olyan, mint a tél és a nyár váltakozása ”, ezért nem várnak tőle túl sokat.
Nem kell különösebb magyarázat ahhoz, hogy megértsük, ha valaki nem akar a fenti degradációs folyamatba, illetve végtelenített ciklusba belekeveredni, illetve ha már benne van, de ki szeretne kerülni onnét, akkor rendkívül fontos, hogy életének ezt a fajta automatizmusát megállítsa, s tudatos tervezéssel önmaga kezébe vegye az irányítást. Ehhez azonban szükséges az, hogy tiszta intelligenciájával megfelelően azonosítsa önmagát és valódi érdekét. A következő alfejezet ennek a megvalósításáról szól.
A megkülönböztető-képesség kifejlesztése
Az eddigiekben részletesen kifejtettük a kötőerők tulajdonságait, működését, illetve azt, hogy milyen módon kötik meg az élőlényeket. Ez a tudás olyan tiszta intelligenciát eredményezhet, mely által az ember képessé válik arra, hogy különbséget tegyen az egyes kötőerők hatása alatt álló élethelyzetek között.
Különbséget tenni azt jelenti, hogy úgy látunk dolgokat, ahogyan azok ténylegesen vannak. Kizárólag e tudás birtokában leszünk képesek megkülönböztetni a tényeket az illúziótól, a képzelődéstől, a megalapozatlan véleményektől. Nagyon fontos tehát, hogy felelősséget érezzünk a tanultak elsajátítására és életünkben való alkalmazására. Ahhoz, hogy ez lehetségessé váljon, erőfeszítéseket kell tennünk intelligenciánk megtisztítására. Hogyan is lehetséges ez? A következő három pont erre ad javaslatot.
1.) Ismernünk kell, hogy hogyan is működnek a kötőerők, s figyelemmel kell kísérnünk működésüket a környezetünkben és a saját életünkben is.
2.) Tudatunk és intelligenciánk tisztítása érdekében rendkívül hasznos, ha gyakorolunk egy olyan meditációs jógafolyamatot, mint amilyen a mantra-meditáció, amely a testtudat fölé emel bennünket. E folyamatnak nagy előnye, hogy bármikor, bármilyen körülmények között végezhető, amint van egy kis időnk. A leghatásosabb mantrákat és azok magyarázatait a „Hétköznapokon túl” című fejezetben részletezzük majd.
3.) Végül pedig meg kell próbálnunk minden erőfeszítésünkkel a jóság minőségében megállapodni, azáltal, hogy gyakoroljuk annak jellemzőit.
Amíg nem szerzünk közvetlen tapasztalatot eredeti önvalónkról, s nem tudunk megválni attól az illuzórikus felfogástól, ami pillanatnyilag az életünk nagy részét kitölti, addig a szattva-gunát kell előnyben részesítenünk, mert ez torzítja el a legkevésbé számunkra a valóságot.
A tudással nem rendelkező, ösztönszerűen élő emberek egyszerűen nem veszik észre, hogy cselekedeteik jellemző tulajdonságokat hordoznak, és azok ennek megfelelően meghatározott eredményeket hoznak létre. Akiket pusztán csak az érzékeik elégedetté tétele érdekel, s nem figyelnek a folyamatok mögött húzódó törvényszerűségekre, azok az érzékeik szolgájaként örökké elégedetlenül és boldogtalanul bolyonganak ebben a világban.
A védikus személyiségfejlesztés szabályai szerint a jóság minőségének növekedésével és az abban való megállapodással az ember automatikusan megértheti tényleges önmagát és lehetőségeit.
Azáltal, hogy az alacsonyabb rendű kötőerőktől (radzsasz és tamasz) tartózkodva tiszta intelligenciára teszünk szert, már teljes biztonsággal meg tudjuk választani életünk legmegfelelőbb irányát úgy, hogy felemelkedjünk, és egy fejlettebb tudatszinten állapodjunk meg. Ez az önvaló, a beteljesülés, a felébredt képességek, az önismeret és a végtelen lehetőségek állapota.
Összefoglalva: a három kötőerő egyszerűen az anyagi energia működésének három különböző irányú hatásfaktora, amelyek megkötik az élőlényt, változatosságot teremtenek (pl. a jelenleg tapasztalható személyiségünket), és mindent áthatnak a fizikai világban. A róluk szóló tudás által az ember megtanulhatja látni és érezni a hatásukat mindenhol és minden körülmények között. Az így elsajátított látásmódnak köszönhetően, a kötőerők működése már nem zavarhatja meg az intelligenciáját, hiszen az élőlény már nem azonosul az azokat képviselő, s a benne is megnyilvánuló jellemző tulajdonságokkal. Az önvaló tanulmányozásával, megfelelő minőségű emberi kapcsolatokkal és a jóság minőségének előnyben részesítésével tartózkodhatunk az alacsonyabb rendű kötőerők befolyásától, ami megteremti az alapot eredeti helyzetünk megértéséhez.
Ez az önmagunk által választott, előrelátó és tervezett (ún. proaktív) élet vezethet el a szabadsághoz és az oly régóta áhított tartós boldogsághoz.
Felemelkedés a kötőerők segítségével
Arra már korábban is utaltunk, hogy a kötőerők, ha megfelelően használjuk őket, voltaképpen a szabadságunk forrásaivá válhatnak.[2] Ehhez azonban megfelelő látásmód szükséges. A Bhagavad-gítá szerint az e látásmóddal rendelkező ember „minden tett végrehajtójának helyesen az anyagi természet kötőerőit látja”. Érti, hogy az élőlények cselekedetei mögött is a kötőerők által diktált ösztönzések állnak, s képes ennek megfelelően viszonyulni hozzájuk. Ez a tudás az, amely megfelelő látásmódot eredményez, és amely a jóság minőségének túlsúlyakor nyilvánul meg az ember életében. A védikus irodalom egy további kijelentése szerint, amikor a jóság (szattva) kötőereje kerül előtérbe, a test minden kapuját tudás ragyogja be. E tudás segítségével leszünk képesek megfelelően választani. Megválaszthatjuk, hogy hogyan is akarunk élni, s átgondolt lépéseken keresztül proaktívan vezethetjük életünket ahelyett, hogy csak sodródunk az árral. Tudnunk kell minden pillanatban, hogy milyen választási lehetőségek állnak a rendelkezésünkre, s céltudatosan felelősséget kell vállalnunk azáltal, hogy merünk dönteni, és változtatni az eddigi hozzáállásunkon. A legkedvezőbb eredmény érdekében erőfeszítést kell tennünk arra, hogy a legmagasabb rendű kötőerő, a szattva jellemzőit gyakoroljuk.
A kötőerők megválasztásának gyakorlata
Arról már kimerítő leírást adtunk, hogy az anyagi természet kötőerői (gunák) hatást gyakorolnak a különböző tárgyakra és személyekre, amelyek azután jellegzetes tulajdonságokat mutatnak. Ennek a jelenségnek a fordítottja is igaz. Ha valaki bizonyos tulajdonságokat előnyben részesít és tudatosan gyakorolja azok kifejlesztését (például hajlamos arra, hogy hazudjon, de erőlteti magát az igazmondásra), valamint meghatározott tárgyakat használ, amelyek adott tulajdonságokat hordoznak (például heavy metal hanglemezeket hallgat), akkor belátható időn belül az ezeknek megfelelő kötőerő hatása alá kerül.
Az elején még erőfeszítést igénylő igazmondás, (amely a jóság minőségében lévő emberre jellemző), idővel a gyakorló természetévé válik, s ezzel együtt a szenvedély és tudatlanság minőségének hatása csökken, míg a jóságé erősödik. Az említett heavy metal hanglemez hallgatása szenvedélyessé, izgatottá teszi az elmét és ezen keresztül az érzékeket is. Nem kell különösebb bizonyíték arra, hogy megértsük: a radzsasz és a tamasz kötőerejét hordozza.
Nagyon jól figyelemmel kísérhető a tudat fokozatos átalakulása a viselkedésünk megtervezett változtatása, illetve a használati tárgyaink, szórakozásunk típusa, az ételeink tudatos megválasztása esetén. Tulajdonságaink és tetteink között tehát szoros kapcsolat van. Az egyes tulajdonságok bizonyos viselkedést eredményeznek, s a viselkedésünk meghatározott tulajdonságokat hoz létre bennünk. Így az általunk kívánatos karaktert önmagunk képzése mellett úgy fejleszthetjük ki, hogy az arra jellemző tetteket és tulajdonságokat gyakoroljuk. Erre a folyamatra vonatkoztatva sokszorosan is igaz a régi mondás: „Vess el egy gondolatot és tettet aratsz, vess el egy tettet és szokást aratsz, vess el egy szokást és jellemet aratsz, vess el egy jellemet és sorsot aratsz.”
A jóság minőségének tetteit és jellemvonásait gyakorolva, a jóság minőségében állapodhatunk meg, s az erre jellemző tulajdonságok – egy kis kitartással – a természetünkbe, jellemünkbe is beépülnek.
A Bhagavad-gítá (16.1-3) versei felsorolják, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy olyan ember, akire a jóság minősége jellemző: „félelemnélküliség, a lét megtisztítása, a lelki tudás művelése, adományozás, önfegyelmezés, áldozatok végrehajtása, a Védák tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség, erőszaknélküliség, igazmondás, mentesség a haragtól, lemondás, békesség, idegenkedés a hibakereséstől, könyörületesség minden élőlény iránt, mentesség a mohóságtól, kedvesség, szerénység, rendíthetetlen elszántság, életerő, megbocsátás, kitartás, tisztaság, mentesség az irigységtől és a becsvágytól”. Ezeket a tulajdonságokat érdemes megtanulnunk, azért, hogy gyakorolni tudjuk őket a mindennapjaink során Ugyanúgy igaz ez a korábban, a „Kőtőerők működése” c. alfejezetben tárgyalt táblázatos összesítésre is, amely a különböző kötőerők tulajdonságait foglalta össze 24 területen (a fejezetet lásd a 60. oldalon).
Természetesen nem könnyű olyan tulajdonságokat gyakorolni, illetve mutatni, amelyek jelen helyzetünkben úgymond „nem természetesek”, de a gyakorlás és önmagunk állandó fejlesztése eredményhez vezet. Erre utal Arisztotelész is, amikor azt állítja, hogy „Az erény szokás által válik sajátunkká.”
Bár a jóság minősége adja a lehető legtisztább látásmódot, s általa kerülhetünk végre a belső harmónia és tökéletes látásmód szilárd talajára, a személyiségünk fejlődésében nem ez a végső állomás. A szattvikus élet kedvezősége mellett az önvaló tényleges mélységei után kutató ember továbblép a jóságban tapasztalható tudás és boldogság eufórikus állapotán, s megpróbál az anyagi energia fölé emelkedni, felszabadulva a váltakozó boldogság és szenvedés kettőssége alól.
A kötőerők tudatos használata általi felszabadulás folyamatát a védikus tanítások a következőképpen szemléltetik.[3] A bambuszerdőben a szél néha összedörzsöli a bambusz-szárakat, lángoló tüzet szítva ezzel. A fellobbanó tűz hamarosan elpusztítja az egész bambuszerdőt, amely eredetileg a tűz születésének forrása volt, s végül maga is kihuny. Ehhez hasonlóan az anyagi természet kötőerőinek versengése és kölcsönhatása hozza létre különböző testi és mentális állapotainkat, amelyek mindennapjainkat meghatározzák. Ha valaki a testét és az elméjét a tudásának fejlesztésére használja, akkor az így nyert megvilágosodás elpusztíthatja a kötőerők rá gyakorolt hatását. Így, akár a tűz, a test és az elme is végül megbékél saját tettei által, s megszabadulva kötöttségeitől, az önvaló szabaddá válik.
A hétköznapokon túl - a jóság minősége a transzcendencia alapja
A kötőerők tudományának védikus irodalomban való részletes tárgyalása nem elsősorban csak a személyiségünk fejlesztését vagy a képességeink tudatos kibontakoztatását szolgálja. Ennél sokkal magasabb rendű lelki cél elérését hivatott segíteni. Ezt bizonyítja az is, hogy az ősidőkben csak azok az őszinte emberek kaphatták meg e tudást egy lelki tanítómestertől, akik már megértették, hogy az emberi életnek vannak más, nemesebb, magasabb rendű céljai is, amelyek jóval túlmutatnak az anyagi gyarapodásra, az érzékkielégítésre, vagy éppen a hírnévre tett erőfeszítéseken. Fő céljuk az volt, hogy önmagukat teljes mértékben lelki lényeknek és Isten szolgáinak lássák, mely törekvés egy anyagi világon túli lelki létezés elérésében teljesedett be.
E bölcsek zárt kolostoraikba vagy a Himalája dzsungeleibe, barlangjaiba visszavonulva készültek fel a transzcendens dimenziók megtapasztalására, s csak az igazán eltökélt jelölteket fogadták bizalmukba: azokat, akik ténylegesen lelki eszményeik beteljesítésére törekedtek. Az anyagi energia működésének feltárásával az embernek számos lehetősége nyílhat arra, hogy immáron „látóként”, az anyagi energiát a maga javára használja, s ezáltal anyagi javait gyarapítsa és egóját hizlalja. Ez a mentalitás azonban e tudás elherdálásával egyenértékű. Törött üvegcserépre cserélni drágaköveinket nem vall túlságosan nagy intelligenciára. Éppen ezért nem szabad elfelejtenünk, hogy a kötőerőkről szóló ismeretanyag, bár megkönnyíti e fizikai világban való érvényesülésünket (azt, hogy sikeressé váljunk, és kiaknázzuk a bennünk rejlő képességeket), végső soron a lelki felszabadulás elérését célozza.
Az anyag kötelékeiből való megszabadulás állapota nem egy légüres tér, amelyben nincs helye a gondolatoknak, az érzelmeknek vagy a másokkal való személyes kapcsolatnak. Éppen ellenkezőleg: ez a felszabadulás, a kötőerők fölé emelkedés, a teljes szabadság, a tiszta gondolatok és érzések állapota, amelyben az ember eredeti lelki önvalójában létezik. Ebben a helyzetben mélységes szeretetet érez Isten és más élőlények iránt, s minden fizikai boldogság és boldogtalanság jelentéktelenné válik a számára.
Ez az önmegvalósítás legmagasabb rendű helyzete, mely Isten önzetlen, odaadó és szeretetteljes szolgálatával érhető el, s amelynek alapja, kiindulási szintje a jóság minőségében való megállapodás. A transzcendencia e magas foka a maga teljességében kizárólag egy hiteles lelki tanítómester tanításain keresztül nyilvánulhat meg. Ezért az ősi hindu tradícióban mindenki, aki az önmegvalósítás misztikus, különleges talajára lépett, felkeresett (és felkeres ma is) egy olyan személyt, aki már felülemelkedett az anyagi energia törvényein, s így tökéletesen ismerte a létezés e dimenzióit. Miután a jelölt beavatást nyert tőle a gunák és a meditáció tudományába, ráléphetett erre az ösvényre.
Az elmondottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy ha megismerjük a kötőerőket és azok tulajdonságait, s azt is, hogy milyen módon kötnek meg bennünket, képesek leszünk megállapítani, hogy jelenleg milyen helyzetben vagyunk. Azáltal, hogy egy kötőerőre jellemző módon cselekszünk és gyakoroljuk annak jellemzőit, elérhetjük, hogy természetünket az adott, illetve az általunk választott minőség határozza meg. A jóság minőségét előnyben részesítve arra a szintre kerülhetünk, ahol mind anyagi, mind pedig lelki szempontból a legtisztább tudattal cselekedhetünk. Ez az a helyzet, ahol az ember lelki intelligenciájával Isten szeretetteljes szolgálatát is nagy hatékonysággal végezheti. Ennek eredményeként megszabadulhat a születés, a betegség, az öregség és a halál állapotától. Ez a valódi boldogság, a szabadság és a szeretet útja, amelyről a későbbiekben még ejtünk néhány szót.
A meditáció és a szolgálat mint a felszabadulás kulcsa
Korábban már említettük, hogy a tudatunk és az intelligenciánk tisztítása érdekében rendkívül hasznos, ha gyakoroljuk a meditáció folyamatát. Ennek legismertebb és leghatékonyabb formája a mantra-meditáció. Ennek az ősi, tradicionális gyakorlatnak tulajdonképpen az a célja, hogy felülemelkedjünk a testtudaton.
A mantra szó jelentése a manasz (elme) és a trájaté (felszabadítani) szavak együttes jelentéséből érthető meg. Ez a szó olyan hangvibrációra (különleges jelentéssel bíró hangzók, szavak, illetve imák sorára) utal, amelyet a meditáció tárgyává téve, az elme hullámzása, nyughatatlan természete lecsillapítható, s megfelelő, transzcendentális hatású mantra esetén teljesen megtisztítható az anyagi szennyeződésektől. E mantrák hangvibrációja kapcsolatot teremt az élőlény és a – hétköznapi érzékek számára felfoghatatlan – transzcendentális világ között. A mantra megfelelő ismételgetése révén elért meditáció felszabadítja az embert a kötőerők hatása alól, azaz végső soron a születés és halál körforgásából (szamszára).[1]
A mantrázás által az élőlény egyrészt megtanulja az elme rögzítését és az igazán fontos dolgokra való odafigyelést (1), másrészt megszabadulhat a kedvezőtlen tettekre irányuló ösztönzésektől (2), ezen kívül magasabb rendű anyagi boldogságot is tapasztalhat (3), de legfőképpen: végleg felszabadulhat az anyagi világból azáltal, hogy felülemelkedik a kötőerőkön és kifejleszti Isten iránti ragaszkodását (4).
A mantrák típusai
A mantráknak funkciójuk szerint négy típusát különböztethetjük meg. Az első három típusba a három kötőerő valamelyikét dominánsan hordozó, illetve közvetítő mantra tartozik. (1) Azokat a mantrákat, amelyek a jóság kötőerejében vannak (szattvikusak), a belső fény, a megvilágosodás, a bölcsesség, a szeretet, az együttérzés és az isteni megvalósítás elérése érdekében használják. Ezek elpusztítanak minden rossz visszahatást, így békét hoznak, és tökéletességhez vezetnek. (2) A szenvedély minőségében lévő mantrák használatának célja például jó természetű, kedvező tulajdonságokkal rendelkező utódok nemzése vagy anyagi gazdagság elérése lehet. A szattvikus mantrákkal ellentétben (amelyek elpusztítják a tettek rossz visszahatásait) ezek – jóllehet eredményezhetnek anyagi jólétet – arra kényszerítik az embert, hogy egyre jobban belebonyolódjon az anyagi energia működésébe. (3) A tudatlanság minőségében lévő mantrák használatát egyszerűen „fekete mágiának” nevezik. Ez a gyakorlat rendkívül kedvezőtlen hatást gyakorol az ember személyiségfejlődésére.
(4) A negyedik és a személyiségünk fejlődése szempontjából a legfontosabb, ún. „kötőerők felett álló” transzcendentális mantrák olyan hangvibrációk, amelyek lelki tartalmuk révén nemcsak hogy rögzítik az elmét, hanem meg is tisztítják a testi énfelfogástól, az anyagi önazonosítástól. Ezek a mantrák lelki hangsorok, amelyek a védikus hagyományok szerint Isten minden energiáját magukban hordozzák. Általuk az ember felülemelkedhet az illúzión, az anyagi kötőerőkön, és képes lesz megérteni saját maga és Isten lelki természetét. A következőkben három ilyen mantrát, transzcendentális hangvibrációt mutatunk be, amelyek mindannyiunk személyiségfejlődésében jelentős szerepet játszhatnak. Használatukkal elkezdhetjük tudatunk jelenlegi határainak kitágítását, transzcendentális énünk megtapasztalását.
A mantrák e csoportjába tartoznak például a ’Haré Krisna Mahámantra’ a ’Paramátmá mantra’ és az ’óm’ szótag, illetve mantramag is.
Bhagavad Gitá
A három kötőerő
2.45 A Védák legfőképpen az anyagi természet három kötőerejéről beszélnek. Óh, Ardzsuna, emelkedj e három kötőerő fölé! Szabadulj meg minden kettősségtől, valamint minden aggodalomtól a nyereséget és a biztonságot illetően, s lelked – igazi éned – ismeretében maradj mindig a transzcendencia szintjén!
Az anyagi energia három minőségét jóságnak, szenvedélynek és tudatlanságnak, vagy sötétségnek nevezik. Hatásukra az élőlény tudata beszennyeződik aminek következtében anyagi tettek végzésébe fog, melyek ehhez a világhoz láncolják őt. E minőségeket ezért kötőerőknek nevezik.
Korábban Krisna arról beszélt, hogy az embernek el kell tűrnie a boldogság és a boldogtalanság váltakozását. Annak, aki a kötőerők hatása alatt áll ez nagyon nehéz, ezért itt azt javasolja Ardzsunának, hogy emelkedje a kötőerők fölé. Bhuridzsana prabhu rávilágít arra, hogy ezzel Krisna legyőzi Ardzsuna érvelését, mely szerint a családi hagyományok megsemmisülésével senki nem követné tovább a Védákban előírt vallásos rituálékat, hiszen azok a kötőerők hatása alatt állnak.
Krisna arra utasítja barátját, hogy szilárduljon meg lelki azonossága megértésében. Mivel a lélek Isten örök szolgája, ez az odaadó szolgálat, más néven a Krisna-tudat folyamata által lehetséges. Sríla Prabhupáda így írja ezt le magyarázatában:
„Mindaddig, amíg az anyagi test létezik, az anyagi kötőerők hatásai és ellenhatásai is léteznek. Az embernek meg kell tanulnia, hogyan tűrje el a boldogság és szomorúság, a hideg és meleg stb. kettősségeit, s e kettősségek eltűrésével meg kell szabadulnia a nyereséggel vagy veszteséggel járó aggodalmaktól. Ezt a transzcendentális helyzetet a teljes Krisna-tudatban lehet elérni, amikor az ember tökéletesen átadja magát Krisna jóakaratának.”
A sötétség kötőereje Óh, Bharata fia, tudd meg hát, hogy a sötétség tudatlanságból született kötőereje okozza valamennyi megtestesült élőlény illúzióját. E kötőerő hatásának következménye az őrültség, a tunyaság és az alvás, ami megköti a feltételekhez kötött lelket. Magyarázat:Ebben a versben a tu szó használatának nagy jelentősége van.Azt jelenti, hogy a tudatlanság kötőereje a testet öltött lélek sajátos jellemzője.Ez a kötőerő éppen ellenkezője a jóságnak.A jóság kötőerejében az ember tudásra tesz szert,s megérti a dolgokat, míg a tudatlanság kötőereje ennek épp az ellentétje.Bűvöletében mindenki őrültté válik,s egy őrült nem ismeri valóságot.Így aztán fejlődés helyett csak mélyre süllyed.A védikus irodalom leírja a tudatlanság kötőerejének meghatározását. Vastu-yáthátmya jnanavarakam viparyaya -jnana-janakam tamah: A tudatlanság varázsa alatt az ember semmit nem lát úgy, ahogy az a valóságban van.Mindenki láthatja például,hogy a nagyapja meghalt,s tudhatja hogy ő is meg fog halni- az ember halandó, s a gyermekekre, akiket nemz, szintén ez a sors vár.A halál tehát biztos.Ám ennek ellenére az emberek nem törődnek az örökkévaló lélekkel, hanem éjt nappallá téve dolgoznak s őrült módjára egyre csak a pénzüket gyűjtögetik.Ez őrültség, s őrültségükben semmi hajlandóság nincs bennük a lelki tudomány elsajátítására.Az ilyen emberek nagyon lusták.Amikor olyan társaságba hívják őket,ahol alkalmuk nyílhat a lelki tudás megismerésére, nem élnek a lehetősséggel. Még csak nem is tevékenyek, mint a szenvedély kötőerejében lévők, így egy másik tulajdonság is jellemzi őket, a tudatlanság rabjait: a szükségesnél többet alszanak.Hat óra alvás mindenkinek elegendő, ám ők 10-12 órát alszanak naponta.Az ilyen ember mindig kedvetlen, s az alkohol, a kábítószerek, valamint az álom rabja.Ezek jellemzik a tudatlanság kötőerejének hatása alatt álló embert. Bhagavad-gitá
A szenvedély kötőereje Óh, Kunti fia! Tudd meg hogy a szenvedély minősége a vég nélküli vágyból és sóvárgásból születik, ezért az anyagi, gyümölcsöző tettekhez köti a megtestesült élőlényt.Magyarázat:A szenvedély kötőerejét legjobban a férfi és a nő közötti vonzalom jellemzi. A nő vonzódik a férfihez, a férfi pedig vonzódik a nőhöz.Ezt nevezik a szenvedély kötőerejének, s fokozódásával az emberben sóvárgás ébred az anyagi élvezet iránt, s az érzékkielégítés élvezetére kezd vágyakozni. A szenvedély kötőerejében lévő ember az érzékkielégítés érdekében tiszteletet akar kivívni a társadalomban vagy az országban, s boldog családi életet szép gyermeket, feleséget és házat szeretne.Ezek a szenvedély kötőerejének termékei, s amíg ezekre vágyik, nagyon sokat kell dolgoznia.Ezért jelenti ki ez a vers nagyon egyértelműen, hogy az ilyen ember ragaszkodni kezd munkája gyümölcséhez, s az efféle tettek megkötik őt. A feleség, a gyermekek és a társadalom kedvéért, valamint a presztizs érdekében az embernek dolgoznia kell.Többé kevésbé tehát az egész anyagi világ a szenvedély kötőerejének hatása alatt áll.A modern civilizáció csak a szenvedélyt tekintve mondható fejlettnek.Hajdanán a fejlettséget a jóság minősége határozta meg.Ha a jóságban élők sem szabadulnak fel,akkor mit mondhatnánk azokról, akik a szenvedély kötőerejének rabjai? Bhagavad-gitá A jóság kötőereje Óh ,bűntelen! Mivel tisztább a többinél,a jóság kötőereje ragyogó, és megszabadítja az embert minden bűnös tett visszahatásától.A jóságban élőket a boldogság érzése és a tudás köti meg. Magyarázat:Az anyagi természet által feltételekhez kötött élőlényeknek különféle típusai vannak: az egyik boldog, a másik rendkívül tevékeny, a harmadik tehetetlen. E pszichológiai megnyilvánulások okozzák, hogy az élőlények lekötötté válnak ebben a világban.Hogy miképpen vannak feltételekhez kötve, arról a Bhagavad -gitának az a része szól.Először a jóság minőségéről olvashatunk. Ennek kifejlesztése az anyagi világban azt eredményezi, hogy az ember bölcsebb lesz, mint azok, akiket a többi kötőerő köt feltételekhez.A jóság minőségében élőre nem hatnak annyira az anyagi szenvedések, s akar és képes fejlődni az anyagi tudásban.Ezt a réteget a brahmanák képviselik,akiknek a jóság minőségében kell lenniük.A boldogság érzése abból adódik,hogy az ember megérti, hogy a jóság minőségében többnyire mentes a bűnös visszahatásoktól.Valójában a védikus irodalom azt írja, hogy ezta kötőerőt a szokottnál nagyobb tudás és boldogságérzés jellemzi. Bajt csak az okoz, hogy a jóság minőségében megállapodott élőlény tisztában van fejlett szintű tudásával, s különbnek hiszi magát másoknál.Ez az a felfogás, ami megköti.Jó példa erre a tudós és a filozófus esete. Mindkettő nagyon büszke a tudására,s mivel életkörülményeik általában egyre javulnak, egyfajta anyagi boldogságot is éreznek.Éppen emiatt a fejlettebb boldogságérzet miatt, amit a feltételekhez kötött létben éreznek, köti le őket az anyagi természet jóság kötőereje.Ennek eredményeként ragaszkodni fognak a jóság minőségében végzett munkához.Mindaddig amíg fennáll ez a vonzódás, testet kell ölteniük, amely a természet kötőerőinek hatása alatt áll.Felszabadulásról vagy arról hogy eljusson a lelki világba, ilyen esetben szó sem lehet.Újra meg újra megszülethetnek filozófusként, tudósként vagy költőként, és ismét a születés és halál gyötrelmeiről kell szenvedniük.Az anyagi energia illúziója miatt azonban az ilyenfajta életet is kellemesnek vélik.
Felszabadulás a kötőerők alól
"Óh, Erőskarú, az anyagi természet három kötőerőből áll:jóság, szenvedély és tudatlanság. Az élőlény alárendeltjévéválik e kötőerőknek, mihelyt kapcsolatba kerül az anyagitermészettel.
A jóság kötőereje a boldogsághoz, a szenvedély a tettgyümölcseihez, a tudatlanság pedig az elmezavarhoz láncoljaaz embert.
Minden ember akaratlanul kényszerítve van, hogy az anyagikötőerőkből születő impulzusok szerint cselekedjen; ezértsenki sem maradhat tétlen, még egy pillanatra sem.
Lelki természetemet akkor értheted majd meg, amikor azösszes tettben csak az anyagi természet kötőerőinekműködését látod, s azt, hogy a Legfelsőbb Úr e kötőerőkfölött áll. Ha a megtestesült lény képes túljutni e három kötőerőn,akkor megszabadulhat a születéstől, haláltól, öregségtől ésa velük járó fájdalmaktól, s élvezheti a lelki életnektárját még ebben az életben.
Aki megérti az anyagi természetről, az élőlényről és atermészet kötőerőinek egymásra hatásáról szóló filozófiát,az biztosan felszabaduláshoz jut. Az ilyen személy nem fogújra megszületni ebben a világban, függetlenül a jelenlegihelyzetétől.
A Felsőlelket néhányan meditáció által, egyesek a tudásművelése révén, mások pedig a gyümölcsöző vágyaktól mentesmunka segítségével látják meg.
Azután vannak olyanok is, akik másoktól hallottak aLegfelsőbb Személyről, s bár nem jártasak a lelki tudásban,elkezdték imádni Őt. Ők is túljutnak a halál birodalmán, sezt éppen annak a képességüknek köszönhetik, hogy a hitelesforrásokra hallgattak.
Az örökkévalóság látomásával rendelkezők tudják, hogy alélek transzcendentális, örökké létező, s túl van atermészet kötőerőin. Óh, Kunti fia, a lélek nem cseleksziksoha, és nem is kötődik, habár kapcsolatban áll az anyagitesttel.
Óh, Bharata fia, ahogy a Nap egyedül beragyogja ezt az egészbolygórendszert, úgy világítja meg belülről a lélek az egésztestet a tudat sugaraival.
Aki tudatosan látja a különbséget a tettek mezeje és annaktulajdonosa között, s képes megérteni a felszabadulásfolyamatát az anyagi kötelékek alól, az szintén eléri aLegfelsőbbet."
Transzcendentális szeretet
" Megszabadulva a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól,teljesen elmélyülvén Énbennem,oltalmat Énnálam keresve már sokan megtisztultak a múltban a Rólam szóló tudás által, s így felébredt bennük az irántam érzett transzcendentális szeretet."
Magyarázat:
A vers szerint, aki túlságosan materialista,aligha értheti meg a Legfelsőbb Abszolút Igazság személyes természetét.A testi életfelfogáshoz tartozó emberek általában annyira elmélyedtek a materializmusban,hogy szinte lehetetlen megérteniük, hogyan a Legfelsőbb egy személy.Még azt sem tudják elképzelni hogy létezik egy transzcendentális ( érzék feletti, természet feletti),elpusztíthatatlan teljes tudással rendelkező és örökké boldogsággal teli test.Az anyagi felfogásban a test múlandó,tudatlansággal teli és teljes mértékben boldogtalan, így aztán amikor a hétköznapi ember az Úr személyes formáiról hall,arra is ugyanúgy gondol.Az ilyen materialisták számára a gigantikus anyagi megnyilvánulás a legmagasabb rendű forma,következésképpen a legfelsőbbet személytelennek hiszik.Túlságosan belemerültek az anyagi életbe,s rémülettel tölti el őket a gondolat,hogy a személyes létet még az anyagi kötelékek alól felszabadulva is megőrzi.
Amikor azt hallják hogy a lelki élet szintén egyéni és személyes, rettegnek attól hogy ismét személyek legyenek,s így természetesen inkább a személytelen semmibe olvadás mellett döntenek.Az ilyen emberek az élőlényeket az óceán buborékaihoz hasonlítják, amelyek az óceánba merülnek.A lelki létnek ez a síkja a legtökéletesebb szint, melyet az egyéni személyiség nélkül el lehet érni.Meglehetősen félelmetes állapot ez,amelyben az ember nem rendelkezik tökéletes tudással a lelki létről.Számtalan olyan ember van, aki nem képes felfogni hogy van lelki lét.A sokféle elmélet és filozófiai spekuláció ellentmondásaitól megzavarodva kiábrándultak és dühösek lesznek, majd arra a következtetésre jutnak hogy nincs legfelsőbb ok, s végső soron minden üresség.Mindannyian egy beteges létállapotban élnek.Vannak olyan emberek is akik túlságosan ragaszkodnak az anyagi dolgokhoz, s ezért nem törődnek a lelki élettel, mások a legfelsőbb lelki okba szeretnének olvadni, s vannak akik semmiben sem hisznek,mert reménytelenségükben minden csaló vallásra dühösek.Az utóbbiak általában a kábítószereknél keresnek menedéket, s érzelmi hallucinációikat néha lelki látomásnak tekintik.
Meg kell szabadulnunk az anyagi világhoz fűződő ragaszkodás mindhárom fajtájától,( szenvedély, tudatlanság, jóság kötőereje ) s a lelki élet megtagadásától,a személyes lelki azonosságtól való rettegéstől, valamint a nemlét elméletétől, amely az életből való kiábrándulásból származik.Ha valaki meg akar szabadulni az anyagi életfelfogás e három szintjétől, annak a hiteles lelki tanítómester vezetése alatt teljes menedéket kell keresnie az Úrnál, s követnie kell a lelki élet fegyelmező és szabályozó elveit.Az odaadó élet utolsó szintjét bhavának, vagyis Isten iránti transzcendentális szeretetnek nevezik.
Hare Krsna , Jai Radha !
